Blog

A légkondi vagy klíma berendezés olyan berendezés, mely zárt térben a környezetnél alacsonyabb vagy magasabb hőmérsékletet tud létrehozni mesterségesen. 

A klíma nem csak épületekben található meg, hanem megannyi zárt utasterű közlekedési eszközön is. Ilyen például az autó, busz, vonat, repülőgép.

A légkondicionálás története

Az ember történetének kezdete óta próbálja valamilyen módon hűteni magát  a saját komfortja érdekében. A testének hűtésén túlmutatóan élettereinek hőmérsékletét is próbálta manipulálni. Kezdetekben persze az egyszerűbb megoldásoké volt a főszerep. Ezért élt a korai ember barlangokban és ezért kereste folyamatosan az árnyékos helyeket.

A modernkori légkondi alapjait Michael Faraday fizikus és feltaláló alapozta meg 1820-ban. Faraday arra jött rá, hogy a cseppfolyósított ammónia párolgás közben hűteni képes. Ezen elv alapján működnek az abszorpciós hűtőszekrények, de az ilyen típusú készülékek hatásfoka nem a legideálisabb. Ezért a kompresszor használata a jellemzőbb a mindennapokban.

Dr. John Gorrie 1824-ben megalkotott egy kompresszoros berendezést, amivel jeget állított elő, majd ezzel hűtötte a levegőt. Az első légkondi ipari célok által vezérelve készült el. Ennek oka a berendezés ára és mérete volt. 

A kezdetleges légkondicionáló berendezések kifejezetten veszélyesek voltak. A berendezések hűtőközege amellett, hogy mérgező, robbanásveszélyes és gyúlékony is volt. Azóta persze sokat fejlődött a technológia, ezáltal megjelentek a modernebb hűtőközegek: R407C (tetrafluoretán 52% / difluormetán 23% / pentafluoretán 25%), R32 (difluormetán), R410A (difluormetán 50% / pentafluoretán 50%).
A modern klíma hűtőközege az R32, szóval a difluormetán.

Ezen gázok ózon lebontó potenciálja nulla, ugyanakkor a globális felmelegedésben nagy szerepet játszhatnak.

Légkondicionáló vagy klíma?

A légkondi másik elnevezése a klíma, melyet az éghajlat után kapott, mivel a berendezés mesterségesen képes az adott hőmérsékletet befolyásolni.

A légkondiról az él a köztudatban, hogy csak hűtésre alkalmas. Az utóbbi időben azonban a technológiai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a piacon a hűtő-fűtő klíma típusok is. Manapság a piacon fellelhető és megvásárolható légkondicionáló berendezések nagy része már hűtésre és fűtésre is alkalmas. A hűtő-fűtő klímákon kívül már rendelkezésre állnak hőszivattyúk is, melyek alkalmasak a levegő hőmérsékletének megváltoztatása mellett a víz hőmérsékletének a megváltoztatására is. Ily módon további felhasználási területei vannak, ilyen például a padlófűtés.
/Forrás:wikipedia.hu/

További információkért és termékváltozatokért vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot!
Tekintse meg termékeinket személyesen a szegedi bemutatótermünkben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

All Category